Dánia és Norvégia megszállása

1940 tavaszán Hitler új célpontokat szemelt ki magának: Dániát és Norvégiát. Dániára azért volt szüksége Hitlernek, mert mint egy áttetsző zsilipként funkcionált, ami jól jött a németeknek. Norvégiára pedig azért, hogy biztosítsa a svéd vasérc utánpótlási vonalát.

Március 20-án Franciaországban megbukott a Daladier-kormány, és Paul Reynaud lett az új miniszterelnök. Elődjénél határozottabb háborús intézkedésekre készült, a németek azonban megelőzték. Április 9-én ultimátumot nyújtottak át Dániának, és ezzel egyidejűleg csapataik gyakorlatilag egyetlen nap alatt elfoglalták az országot. Ugyanezen a napon jelentős német erők szálltak partra a norvég partvidék több pontján Oslótól Narvikig. Az angolok és a franciák még áprilisban expedíciós erőket küldtek az északi országba. A britek elfoglalták Narvikot, a hadművelet azonban összességében kudarcot vallott. A norvégiai hídfőket – köztük a legfontosabbat, Narvikot – a britek egészen júniusig tartották, Franciaország összeomlása után azonban kénytelenek voltak kiüríteni. A megszállt Norvégiában Vidkun Quisling vezetésével alakult németbarát kormány.

Május 10-én Londonban – elsősorban a norvégiai események hatására, noha megérkeztek az első hírek a Franciaország Hollandia és Belgium elleni német támadásról is – megbukott Neville Chamberlain kormánya. Az új miniszterelnök Winston Churchill lett, aki a toryk mellett a munkáspártot is bevonva alakított háborús kabinetet.