Minden ami háború
  
 

 


Nap képe
 
(többi nap képéhez 
                klikk a képtre.)

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2009-02-08
 

Mi az a tengelyhatalom?

A Tengelyhatalmak vagy tengely elnevezést használták a második világháborúban a német szövetségi rendszerhez tartozó államok elnevezésére. Az elnevezést elsősorban a három tengely-nagyhatalomra, Németországra, Olaszországra és Japánra használták, de tengelyhatalomnak, vagy tengelyhez tartozónak szokták nevezni a később e szövetségi rendszerhez csatlakozó más országokat is. Az elnevezés onnan ered, hogy Mussolini 1936. november 1-jén a következő szavakkal hozta nyilvánosságra a néhány nappal korábban megkötött német-olasz egyezményt: „a Berlin-Róma ív nem egy választóvonal, hanem egy tengely”, amely köré Európa többi állama csoportosul.

A szövetségi rendszer kialakulásának első lépése az 1936. október 27-én megkötött német-olasz egyezmény, amely a külpolitika összehangolásáról és a két ország gazdasági érdekterületeinek elhatárolásáról szólt.

A német-japán együttműködés első lépése az 1936. november 25-én aláírt Antikommintern Paktum volt, amely kezdetben a Szovjetunió ellen irányult, később azonban inkább a nyugati hatalmak elleni szövetséggé vált. 1937. november 6-án az Antikommintern Paktumhoz csatlakozott Olaszország is.

A szövetségi rendszer kialakulásának következő lépése az Acélpaktum néven ismert szerződés volt, amelyet 1939. május 21-én kötött Németország és Olaszország. Az Acélpaktum már katonai szövetséget jelentett, együttműködést írt elő mindkét országnak még támadó háború esetére is.

A három tengely-nagyhatalom szövetségét rögzítette az 1940. szeptember 27-én aláírt Háromhatalmi Egyezmény, amely szerint Japán elfogadta Németország és Olaszország vezető szerepét Európában, míg ez utóbbiak Japánét a távol-keleti térségben. Az egyezmény segítségnyújtási kötelezettséget írt elő aláíróinak arra az esetre, ha a háborúban az egyezmény megkötésének idején még részt nem vevő hatalom a szerződő felek bármelyikét megtámadja.

A tengely további országai később kétoldalú szerződéssel csatlakoztak a Háromhatalmi Egyezményhez. Így például 1940. november 20-án Magyarország, 1940. november 23-án Románia, 1940. november 24-én Szlovákia, 1941. március 1-jén Bulgária, 1941. március 25-én Jugoszlávia, 1941. június 27-én Horvátország csatlakozott.

A tengely-nagyhatalmak között a háború során tényleges stratégiai egyeztetés nem jött létre, a hatalmak előre nem egyeztetett lépéseikkel sokszor egymás érdekeit keresztezték. Így például az 1939 évi német-szovjet szerződéseket akkor kötötte Németország, amikor Japán és a Szovjetunió között hadüzenet nélküli háború folyt a Távol-Keleten. Németország akkor indította meg az európai háborút amikor Olaszország még nem volt felkészülve. Olaszország 1940-ben viszont Németország tudta nélkül kezdett a balkáni háborúba, amikor a Szovjetunió ellen készülő Németországnak éppen békére lett volna szüksége ebben a térségben. Japán USA elleni 1941. december 6-ai támadása után Németország és Olaszország is hadat üzent az Egyesült Államoknak, azonban a tengelyhatalmak működésüket a továbbiakban sem hangolták össze.

 

::MENÜ::

FŐoldal

Cikkek/ Hírek

Navigation

Adj tanácsot 

1. világháború 

2. Világháború

::Forradalmak::

1848 -as forradalom 

1848 Mác. 15.

Őszirózsás forr

56- os forradalom  

2006 Okt. 23. 

Román forradalom

Orosz forradalom

---------------------

Magyar haditechnika napjainkban 

Egyenruhák 

::Magyarország_történelme::

A kezdettől  Trianon-ig

::Egyéb::

Arhívum
Idézet
Rövidítések

LISTÁK

MÁSOK

Játékok

 

 Oldal Infók
 Szerkesztő: Bandi
 Nyitás: 2009.02.14
 Téma: Háborúk
 Böngésző: SlimBrowser
 Email: 
freemail
 URL: magyar-haboru


Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA