Árpád-kor 

Géza fejedelem nyugat felé fordult, követeket küldött a német-római császárhoz, és keresztény papokat, hittérítőket kért tőle, de munkáját már fia, az „államalapító” I. (Szent) István fejezte be. István (akinek pogány neve Vajk volt) 1000-ben III. Ottó közbenjárására és biztatására koronát kért és kapott II. Szilveszter pápától, így a Magyar Királyságot a keresztény országok közösségéhez kapcsolta.

Pogányfelkelések és trónharcok sora után, a 11. század végén a népszerű lovagkirály, I. (Szent) László végleg megerősítette a keresztény magyar államot. Utódja, Könyves Kálmán katonai hódításának eredményeként a Magyarország magába olvasztotta Horvátországot, és a két ország egészen 1918-ig reáluniót alkotott.

A Magyar Királyságot 1241–42-ben, a Mongol Birodalom nyugati terjeszkedése során Batu kán Kék Hordája szállta meg közel egy éven át, majd hirtelen elhagyták az ország területét. A tatárjárás során az ország lakosságának fele elpusztult vagy rabszolgaként elhurcolták. A megszállás idejét az adriai Trau várában átvészelő, „második honalapító”-nak is nevezett IV. Béla ezt követően rendelte el a kővárak építését az addig szokványos földvárak helyett. Magyarország szinte valamennyi várának alapja ebből a korból való. A középkori Buda vára is ekkor épült, bár a két királyi főváros ekkor még Esztergom és Székesfehérvár volt.

„Nemesi nemzet”

A régi krónikákban megfogalmazott nemesi ideológia szerint a honfoglaló magyarok szabad jogállású leszármazottaiból alakult ki a társadalom uralkodó osztálya, a magyar nemesség, korabeli szóhasználattal a „magyar nemzet”, míg a honfoglalók által legyőzött népek utódaiból lett többnyire a szolgai jogállású osztály, akiket a késő középkortól kezdve jobbágyoknak neveztek. A középkori magyar nemesség létszáma rendkívül magas volt, kb. a lakosság 5-7%-a. Ehhez hasonló arányú nemességgel a történelemben csak Lengyelország rendelkezett, míg más európai országokban csupán 1-2% volt a nemesek számaránya.

A magyar nemesség nem volt vagyonhoz kötve, a magyar nemes szegény paraszti életmódú is lehetett, a különleges kiváltságok, az ezekhez társuló büszke öntudat és az úri cím akkor is megillették. A magyar nemesség előjogait elsőként az Aranybulla rögzítette 1222-ben. Az uralkodót a nemesség választotta, és az uralkodó jogtiprása esetén a nemesség nem tartozott neki többé engedelmességgel. A középkor során kialakuló Szentkorona-tan szerint az ország fölött valójában nem is emberi személy uralkodott, hanem maga a Szent Korona