A Trianon utáni Magyarország története
Horthy-korszak
A két világháború között Magyarország Horthy Miklós kormányzó által vezetett király nélküli királyság volt. Korlátozott parlamentáris demokráciát működtetett, körülbelül a dualizmus idején működő rendszert élesztette újjá. A politikai hatalom a nemesi úri középosztály kezében volt (a fő képviselői ezidőtájt Bethlen István és Teleki Pál), bár a 30-as évektől polgári származású elemek is feltűntek a palettán. A politikai vezetés hivatalosan meghirdetett célja a volt Magyar Királyság területeinek újraegyesítése, a területi revízió lett. A nagy gazdasági világválság hatására megerősödtek a szélsőségek – elsősorban a szélsőjobboldal – és a politikai vezetésen belül is megindult a jobbratolódás (ld. Gömbös Gyula és Imrédy Béla miniszterelnöksége, zsidótörvények).
Magyarország a magyar területi revízió politikáját támogató két országgal, először a fasiszta Olaszországgal, majd a legfontosabb gazdasági partner náci Németországgal kereste az együttműködést. Ez meg is hozta a várt eredményt: 1938-ban a Felvidéken, 1939-ben Kárpátalján, 1940-ben Erdélyben, 1941-ben pedig a Délvidéken valósult meg részleges területi revízió, újraegyesítés. A Tengelyhatalmak szövetségeseként 1941-ben Magyarország belépett a II. világháborúba.
II. világháború
A magyar csapatok hatalmas emberáldozatot hoztak Németországnak a Szovjetunió elleni háborújában a keleti fronton. Magyarország ugyanakkor a belpolitikájában is mindinkább teljesítette Németország követeléseit. A zsidó, illetve zsidó származású lakosságot törvényekben fosztották meg állampolgári jogaitól, majd 1944-ben több százezer embert hurcoltak a német koncentrációs táborokba, ahol többségük kínhalált halt (holokauszt).
A német vereség közeledtével a Horthy-kormány megpróbált átállni a szövetségesek oldalára, a próbálkozás azonban elbukott, és a németek megszállták az országot. Horthyt hamarosan lemondatták és a németek által támogatott nyilaskeresztes párt vette át a hatalmat. A nyilas terror vérengzésében a polgári lakosok ezrei vesztették életüket. 1944-45 telén a háborús front fokozatosan átvonult egész Magyarországon, a szovjetek kiűzték a németeket és megszállták az országot. A háború sok áldozatot szedett a lakosság soraiban, a legpusztítóbb Budapest ostroma volt.
A II. világháborúnak Magyarországon mintegy félmillió polgári és katonai áldozata volt a származásuk miatt haláltáborokban megölt százezreken kívül. Az ország infrastruktúrája elpusztult, a nemzeti vagyon döntő részét a németek és a szovjetek elrabolták. Valamennyi visszacsatolt terület is elveszett, és a magyar polgári lakosság ezután súlyos megtorlást szenvedett el a szomszéd országokban, Szlovákiában (állampolgárságtól való megfosztás, kitelepítés), Kárpátalján (deportálás, munkatábor) és különösen Vajdaságban (délvidéki vérengzések).
1945–1989
Az ország lendületes újjáépítése és néhány éves többpárti parlamenti demokrácia után a Szovjetunió által támogatott kommunisták vették át választási csalással a hatalmat, és az országban egypártrendszert alakítottak ki. Az 50-es évek első felében Rákosi Mátyásnak és társainak a sztálinizmus mintájára kiépített totális diktatúrája alatt a politikai ellenségnek, illetve osztályidegennek nyilvánított emberek százezreit kínozták meg és végezték ki.
Az 1956-os forradalom a magyar nép egyedülállóan bátor kísérlete volt a rákényszerített sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás lerázására. Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a népfelkelés sodrában szakított a Varsói Szerződéssel, kikiáltotta Magyarország semlegességét, és visszaállította a többpártrendszert. A forradalmat szovjet csapatok verték le, és új kormány alakult Kádár János vezetésével. Visszaállt a kommunista egypártrendszer. A forradalom leverése utáni néhány zűrzavaros nap alatt a lehetőséget megragadva mintegy százezren nyugatra emigráltak. Nagy Imrét és a forradalom néhány vezetőjét, valamint több száz résztvevőjét a rezsim kivégezte, majd 1963-ban amnesztia következett.
A megtorlás kb. ötéves korszakát politikai enyhülés követte. A Szovjetunió által irányított politikai-gazdasági szövetség (KGST vagy „szocialista tömb”) többi országához képest a Kádár-rendszer a kommunista diktatúra egy viszonylag enyhe változatát alakította ki, amely a hidegháború évtizedei ellenére a nyugat-európai országokkal is bizonyos kapcsolatot tarthatott. Az ország konszolidálásához külföldi segélyeket is igénybe vettek, ami az 1973-as olajválság után Magyarország teljes eladósodásához vezetett.
A rendszerváltás óta
Az 1989-ben bekövetkező rendszerváltás legfontosabb politikai aktusa a Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása volt Budapesten 1989. október 23-án, majd 1990-ben a köztársaság első demokratikus Országgyűlésének, kormányának, köztársasági elnökének, illetve a tanácsokat felváltó demokratikus önkormányzatoknak a megválasztása. A politikai átalakulás azonban a súlyos gazdasági helyzetet nem enyhítette. A társadalmi intézmények átalakulása csak lassan történt meg.
Magyarország 1990-től kezdve a nyugati (euroatlanti) integrációra törekedett. 1999-ben tagja lett a NATO-nak. Az afganisztáni NATO-hadműveletekben szinte a kezdetektől részt vettek magyar katonák: először csak egy orvosi kontingens, majd 2003 óta egy lövészszázad is kiutazott. Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport munkája főleg járőrözésből, kísérési és szociális feladatokból áll.
2004. május 1-jén Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. 2007. december 21-étől az EU schengeni övezetének tagja, így megszűnt az állandó határellenőrzés a magyar-osztrák, a magyar-szlovén és a magyar-szlovák határon. |