Adolf Hitler

Adolf Hitler (Braunau am Inn, Osztrák–Magyar Monarchia, 1889. április 20. – Berlin, 1945. április 30.) német kancellár 1933-tól és Führer (vezér) 1934-től haláláig, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy röviden NSDAP), vezetője. 1925-ben osztrák állampolgárságáról lemondott, német állampolgárságot 1932-ben Braunschweig (ma Alsó-Szászország) tartomány formálisan kinevezett tisztviselőjeként szerzett.

Hitler a német történelem leghírhedtebb személye. Németországban az általa megalapított III. Birodalom (1933–1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltotta, azok tagjait üldöztette vagy meggyilkoltatta. Politikai ellenfeleit és a zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat koncentrációs táborba záratta. Fajelméleti, szociáldarwinista fejtegetései a mai napig hatással vannak a szélsőséges ideológiákra. Kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annexiójával (Anschluss, 1938), majd Csehszlovákia (1938) és Lengyelország (1939) lerohanásával a II. világháború kitörésének fő oka volt Európában.

Birodalmának csúcspontján hadserege ellenőrzése alatt tartotta a kontinens nagy részét. Kormánya hajtotta végre a holokausztot, melynek során több millióan – főként zsidó, illetve szláv, cigány és más nemzetiségűek – vesztették életüket.

Szándéka egy ezer éven át tartó birodalom létrehozására kudarcot vallott, majd a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett föld alatti bunkerében öngyilkos lett.

Élete

Gyermekkor

Adolf Hitler 1889. április 20-án, az Osztrák–Magyar Monarchia területén, Németországtól nem messze, Linztől 90 km-re lévő felső-ausztriai Braunau am Inn kisvárosban született. Alois Hitler (1837–1903) vámügyi tisztviselő és unokahúga, egyben harmadik felesége, Klara Pölzl negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. A házaspár hat gyermeke közül csak Adolf és Paula érték meg a felnőttkort. Apja, Alois Hitler házasságon kívüli gyermekként született és anyjának vezetéknevét (Schicklgruber) viselte egészen 40 éves koráig, 1876-ig, amikor is mostohaapja, Johann Georg Hiedler nevét vette fel. A névváltoztatáskor a Hiedler név betűzését minden valószínűség szerint egy hivatalnok változtatta „Hitler”-re. Adolf Hitlert később többször érte támadás emiatt – politikai ellenfelei azzal vádolták, hogy valójában nem igazi Hitler, hanem Schicklgruber, bár ezt a nevet sohasem viselte, már születésekor Hitlernek anyakönyvezték. A szövetséges propaganda is kihasználta Hitler apjának névváltoztatását, a második világháború alatt Heil Schicklgruber feliratot tartalmazó szórólapokat dobtak a német városokra.

Hitler nem volt biztos apai nagyapjának kilétét illetően, ám minden valószínűség szerint Johann Georg Hiedler vagy annak öccse, Johann Nepomuk Hiedler volt az.

Alois Hitlernek foglalkozásából adódóan családjával együtt gyakran el kellett költöznie, először Braunauból Passauba, aztán Lambachba, majd Leondingba és Linzbe. A fiatal Adolf általános iskolai évei alatt még jó tanuló volt, ám hatodikos korában (1900/1901) első gimnáziumi évében megbukott és évet kellett ismételnie.

Hitler ezt később apjával szembeni lázadásként magyarázta, aki mindenáron azt akarta, hogy fia kövesse őt a vámtisztviselői pályán, miközben Adolf valójában festő szeretett volna lenni. Apja 1903. január 3-án, 65 éves korában hunyt el. Iskolai teljesítménye ezután sem javult, végül 16 évesen, érettségi nélkül hagyta ott az iskolát.

Fiatalkori évei Bécsben és Münchenben

1905-től az apja halála után kapott árvasági támogatás, valamint az anyjától és nagynénjétől kapott pénz viszonylag kényelmes megélhetést biztosított számára.

A bécsi Művészeti Akadémia felvételi vizsgáján két alkalommal is megbukott (1907 és 1908), mely érzékenyen érintette, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Ezt követően festőként próbált megélni Bécsben, képeslapokról másolva festményeire látképeket, melyeket aztán kereskedők és turisták vásároltak meg. Becslések szerint az első világháborút megelőző években 2000 képet festhetett.

Hitler Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. Bécs ekkoriban nagy létszámú zsidó kisebbségnek adott otthont, akik közül sokan Kelet-Európából odavándorolt ortodox zsidók voltak. Hatással volt rá ez időben többek közt az antiszemita Lanz von Liebenfels fajelmélete, és az olyan antiszemita politikusok agresszív retorikája, mint Karl Lueger bécsi polgármester, vagy Georg Ritter von Schönerer, a pángermán mozgalom vezetője („Führer”-e).

Hitler magáévá tette az „árja faj” felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az árja faj természetes ellenségei és Németország gazdasági problémáinak elsődleges okozói. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit. Ám ez időben még nem volt politikailag aktív. Közeli barátja és ezekben az években szobatársa, August Kubizek visszaemlékezései szerint sokkal inkább érdekelték Richard Wagner operái, mint a politika.

Miután másodszor is megbukott a Művészeti Akadémia felvételijén, Hitler kezdett kifutni a pénzből. 1909-ben egy hajléktalanszállásra költözött be, majd 1910 elején egy szegény munkásotthon lett az állandó lakhelye. Építkezéseken dolgozott segédmunkásként, és képeslapokat festett, így jutott némi pénzhez.

1913-ban kisebb összegű apai örökségének kézhezvétele után Münchenbe költözött. Itt érdeklődése egyre inkább az építészet és Houston Stewart Chamberlain rasszista írásai felé fordult, ám továbbra sem tett semmit azért, hogy szakmát szerezzen magának. A Németországba költözéssel egy időre ki tudott bújni az ausztriai hadkötelezettsége alól, ám az osztrák hatóságoknak végül sikerült letartóztatniuk. Salzburgi orvosi vizsgálatát követően és egy kérvény benyújtása után engedélyezték számára, hogy visszatérjen Münchenbe. Bár az osztrák katonai szolgálatot így el tudta kerülni, 1914. augusztus 16-án a Német Birodalom háborúba lépését követően szinte azonnal önkéntesként jelentkezett a bajor hadseregbe.

Az I. világháborúban

Adolf Hitler 1916. október 26-án

A 16. bajor „List” tartalékos gyalogezred tizedese, szinte a háború teljes időszaka alatt futárszolgálatot látott el a nyugati fronton. Feladata az ezredparancsnokság és a fronton harcolók lövészárkai közötti üzenetek eljuttatása volt, gyakran súlyos tüzérségi- és géppuskatűz alatt. 1914 decemberében a Vaskereszt második fokozatával tüntették ki. 1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán; felépülése után, 1917 márciusában tért vissza a frontra. 1918. augusztus 4-én megkapta a Vaskereszt első fokozatát.

Felettesei elismeréssel nyilatkoztak róla, ám bajtársai között nem volt népszerű a tisztekkel szembeni kritikátlan hozzáállása miatt, melyet így jellemzett később, a sörpuccsot követő 1924-es per során: „A feletteseket tisztelni, senkinek nem ellentmondani, vakon engedelmeskedni” (németül: „Den Vorgesetzten achten, niemandem widersprechen, blindlings sich fügen”).

Nem sokkal a háború vége előtt, 1918. október 14-re virradó éjjel, egy brit mustárgáz-támadás áldozata lett Wervicktől délre, az ypres-i front közelében, melynek következtében átmenetileg elveszítette látását. Rövid belgiumi kezelése után a pomerániai Pasewalkba szállították. Az ottani kórházban érte a háború végének híre.

Az NSDAP korai évei

A Weimari Köztársaság idején Adolf Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezére lett. 1923 tavaszán, a kommunista felkelés hírére elkezdte a náci párt átszervezését. Olyan, később kulcsfontosságú pozíciókat betöltő embereket vett ekkor fel, mint Joseph Goebbels, Rudolf Heß, Hermann Göring, és felkészítette a hadseregét. Ezév novemberében kirobbantotta a sörpuccs néven elhíresült felkelést, de Weimari Köztársaság hadserege leverte a katonáit, ő pedig börtönbe került. Pere 1924-ben kezdődött, hazaárulásáért öt évre ítélték, amelynek letöltésére a landsbergi erődbe szállították. De 1 évet töltött börtönben. Börtönévei alatt Rudolf Hessnek diktálta Mein Kampf című könyvének szövegét. A Mein Kampf két részből áll. Az első Hitler életét és pártját mutatja be, illetve ismerteti meg az olvasóval. A második rész a Nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait, a Hitler-köszönés módját írja le. Adolf Hitler 1925-ben szabadult a börtönből.

A hatalom megszerzése

Hitler politikai fordulópontja a nagy gazdasági világválság során érkezett el, amely Németországot 1930-ban érte el. Az 1919-ben megalakított demokratikus rendszert a konzervatívok sosem fogadták el igazán, ugyanakkor a fasizmust ellenezte ez a rendszer. A szociáldemokraták és a hagyományos parlamenti pártok nem tudtak megbirkózni a gazdasági válság okozta problémákkal. 1930-ban a Nemzetiszocialista Párt a viszonylagos ismeretlenségből hirtelen 18,3%-ot szerzett és 107 képviselői helyet a Reichstagban, amellyel a második legnagyobb párttá vált.

Hitler a német parasztok, háborús veteránok, középosztálybeliek támogatására apellált, akik az 1920-as infláció és a gazdasági válság következtében fellépő munkanélküliség legnagyobb szenvedői voltak. A városi munkásság általában közömbös volt Hitler nézeteivel szemben, Berlin és a Ruhr-vidék pedig különösképpen ellenséges volt. Az 1930-as választás kifejezetten bukásnak számított a jobb-közép kormánynak, amelyet most egy többségi ellenzék fogadott a Reichstagban.

Míg Brüning rendeletei kevés gazdasági fejlődést hoztak, a kormány igyekezett elkerülni az 1932-es elnöki választásokat, és abban reménykedtek, hogy náci segédlettel sikerül Paul von Hindenburg elnökségét meghosszabbítani. Hitler ezt elutasította, és Hindenburg ellen lépett fel az 1932-es elnöki választáson, másodikként futva be mindkét fordulóban. Több mint 35%-ot szerzett az áprilisi fordulóban.

Hindenburg feloszlatta a kormányt és újat nevezett ki a konzervatív Franz Papen vezetésével, amely azonnal új parlamenti választásokat indított. 1932 júliusában a Náci Párt 230 képviselői helyet nyert, ezzel a legnagyobb parlamenti párttá vált a Reichstagban. Mivel a nácik és kommunisták most többséget szereztek a parlamentben, egy középpárti kormány alakítása lehetetlenné vált. A Papen kormány bizalmatlansági indítványon, 84%-kal elbukott.

Papen és a Katolikus Centrum Párt tárgyalni kezdett a nácikkal egy új kormány alakításáról, de Hitler túl nagy követelményeket támasztott: kancellári címet követelt, és az elnök hozzájárulását a rendkívüli intézkedésekhez. Ajánlatát így elutasították, és mivel a náci párt a munkások támogatását nem nyerte el, néhány náci szimpatizáns is elpártolt tőlük.

1932. szeptember 12-én feloszlatták a Reichstagot, és ismét új választásokat írtak ki, féléven belül immár a másodikat. Az előjelek kedvezőtlenek voltak a náci párt számára. A november 6-án lezajlott új parlamenti választásokon az NSDAP kétmillió szavazatot veszített (az előző 37,3% helyett 33,1%-ot ért el). 230 képviselő helyett 196-ot szerzett.

Logikusan úgy látszott, Hitler és pártja rendkívül távol került a hatalomtól. Téves tehát az a felszínes (és hamis) egyszerűsítés, hogy Hitler választások útján került volna hatalomra. Papen és Schleicher tábornok féktelen hatalmi küzdelme azonban más útra vezette a német (és a világ)történelmet.

Mivel Papen nem tudott többséget szerezni, Hindenburg Schleicher tábornokot nevezte ki, aki azt ígérte, hogy többséget szerez a szociáldemokratákkal, és a disszidens náci frakcióval, akiket Strasser vezetett.

Papen meg akarta győzni Hindenburgot, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá, akit majd ő kézben tart. Amikor Schleicher koalíciós kísérlete megbukott, a parlament újabb menesztését kérte, de Hindenburg megbuktatta, és Hitlert kancellárnak, Papent pedig alkancellárnak nevezte ki. A kabinetnek 4 náci tagja volt, Hitler, Göring, Goebbels és Frick. 1933-ban Hitlert hivatalosan kancellárrá nevezték ki.

Hitlert éljenzik az Anschluss bejelentése után a Reichstagban

A Reichstag felgyújtása után, amellyel a kommunistákat vádolták, Hitler az állampolgári szabadságjogok felfüggesztését rendelte el. Sok kommunista és szociáldemokrata képviselőjelöltet börtönbe zártak, illetve külföldre üldöztek. A márciusi választásokon a nácik így már 43,9%-ot nyertek. A párt többséget szerzett a parlamentben a DNVP-vel való koalícióban. Hitler megszavaztatta az ú.n. Felhatalmazási Törvényt, mely diktátori jogokat biztosított neki. A törvény megszavazása során súlyos jogsértések történtek. A kommunista képviselőket kitiltották. A szociáldemokraták úgy tervezték hogy nem vesznek részt az ülésen, így nem lett volna meg a Parlament szavazóképessége, de a náci párt elfogadtatott egy olyan módosítást, mely szerint a hiányzó képviselőket jelenlévőknek kell tekinteni. Így a szociáldemokraták is részt vettek, és nemmel szavaztak, kivéve börtönbe zárt, vagy rejtőzködő 26 képviselőjüket. Mindezeken túl az SA körbevette az épületet, és megfélemlítették a képviselőket. Ebből következik, hogy mivel a törvény elfogadása a hatályos jogszabályok megsértésével történt, így az formailag érvénytelen. Ennek legfőbb jelentőssége elvi jellegű, mivel minden erre a törvényre alapozott jogszabály így formailag szintén érvénytelen, ezért nem igaz az a legenda, miszerint Hitler Németországa a német belső jog alapján jogszerűen követte volna el a genocídiumot. A kabinet ezután már a Reichstag kikerülésével adhatott ki rendeleteket és csak a kancellár által engedélyezett rendeleteket adhatta ki, és ez négy évig tartott volna. Természetesen a törvényt négy év múlva megújították.

Ezek után egy sorozat rendelet következett, amely betiltott minden más pártot és ellenzéki mozgalmat. Pár hónap alatt Hitler autoriter hatalmat nyert. Hindenburg meghalt 1934-ben. Új elnökválasztás kiírása helyett Hitler kabinetje egy új törvényt adott ki, amely az elnöki és kancellári jogokat összevonta, és azt a „Vezér és Nemzeti Kancellár” cím alatt Hitlernek adta. Ezt a rendeletet a náci párt szerint 90%-os többséggel megszavazták egy látszatszavazáson. Ezek után egy addig példátlan lépéssel Hitler elrendelte, hogy a hadsereg minden egyes tagja személyes esküt tegyen a személye iránti hűségre.